|
Asztrológia
|
Írta: Bögi Klára
|
|
2012. február 21. kedd, 10:42 |
|
A Halak jel és szimbólum
 A Nap február 19 és március 20 között ér a csillagjegyek tizenkettedik s egyben utolsó jegyébe, a Halakba. A Halak egyezményes jele két félkör, melyet egy vonás köt össze. Az egymáshoz ellenkező irányban közeledő két hal, a felemelkedő és a lemerülő, amiket egy szájukban tartott zsinór köt össze a külső ellentétek belső megoldását szimbolizálja.
A Halak hegyben szereplő két félkör a lélek szimbólumaként is értelmezhető, mint a reális világ, a földi dolgok felé való odafigyelés, azon érzelmek és vágyak kifejeződése, melyeket a Kos Ascendens kezdete hord magában, ugyanakkor egyfajta visszafordulásként az isteni felé, az ősforráshoz, ahonnan minden élet származik és ami emberi szóval nem fejezhető ki. A Halak a termékenység és nemzőerő egyik szimbóluma. A legtöbb civilizációban a víz és a benne élő hal minden élet kezdetét és az élet fennmaradását szimbolizálja. A szerelem és termékenység istennőinek is hal áldozatot mutattak be.
A mélypszichológiában a víz a tudatalattit szimbolizálja. A Halak jegy a személyiség mélységes rétegeinek a tartalmát jelképezi, mely csak az álmok, a meditációk révén vagy olyan sajátos pillanatokban érzékelhető, amikor a normális emberi érzékelés „elillan” valamely okból. A régi hit szerint a hal hidegvérű állt, mely azt szimbolizálja, hogy a Halak csillagjegy szülöttét nem kínozzák forró szenvedélyek. Ugyanakkor a hal a szerencse szimbóluma is, mely határtalan lehetőséget rejt magába.
Más magyarázat szerint a Halak egyezményes jelének a kettőssége a testi és földi örömökbe merülő élveteg embert, valamint a földi lét szenvedéseitől és korlátozottságától szabadulni vágyó, a megváltásra vágyakozó hivő lelket szimbolizálja.
Mitológiája

Latin neve: Pisces . A csillagkép eredetileg egyetlen halból állt és elődje egy félig ember, félig haltestű szíriai istennő. A görögök Aphrodité és Erósz, míg a rómaiak Venus és fiát, Cupidót látták a csillagokban. A mítosz szerint anyát és gyermekét megtámadta Tüphon, a szörnyeteg. Venus gyermekével együtt a vízen keresztül menekült és hallá váltak. Hogy el ne sodródjanak egymástól, egy szalagot kötöttek egymás lábára. Ezt a szalagot a szeretet kötelékeként is aposztrofálni szokták, és a csillagkép ábrázolásában is megjelenik.
A keresztény kultúrkör Krisztussal azonosítja a Halak csillagképet, mivel a tavaszpont a Kosból akkor került vissza a Halak jegyébe mikorra Krisztus születése tehető. A keresztény kultúrkörben is számtalan hal-jelképpel találkozunk. Kezdve Jónás csodálatos szabadulásával a cethal gyomrából, majd folytatva a sort az újszövetségi csodálatos halfogással, a halász Szent Péterrel a lelkek halászával, ötezer ember táplálása két hallal és öt kenyérrel, Jézus tanításával a halászcsónakból. Egyike az első keresztény jelképeknek, magát Krisztust jelentette. A görög "ikhhüsz" szó halat jelent (Ikhthüsz = Jészusz Khrisztosz Theu Hüiosz Szótér, azaz Jézus Krisztus, Isten Fia, a Megváltó).
Az azték mitológia szerint Teszhatlipoka, mert különb akart lenni fivéreinél, Nappá változott. Hamuból formált emberekkel népesítette be a Földet, de a többi isten parancsára víz mosta el valamennyit, s az emberek halakká változtak. Számos olyan hiedelem van, amelyek szerint különböző halak voltak az emberek ősszülői, illetve a halak egyes emberi testrészekből lettek. Több afrikai hagyományban a halott lelke ölt testet a halban. Kínában, Indiában és néhány más régióban a hal az újjászületést jelképezi.
HALAK csillagjegy

Február 20. - Március 20.
Színe: világoskék, ibolya, barna Ásványai: hematit, jáde Növényei: alga, hínár, tavirózsa Állatai: bálna, medúza, galamb Országai: Portugália, Málta, Brazilia Városai: Alexandria, Velence Uralkodó bolygója: Jupiter és a Neptunusz Tulajdonságai: hideg és nedves Temperamentuma: flegmatikus Sportjai: szinkronúszás, úszás, tánc pl. néptánc
A Halak elemét tekintve vízjegy, minőségileg labilis, vagyis változó. Jelölése két félkör, amit egy vonás köt össze. Néhány jellemző tulajdonsága címszavakban: jóakaratú, előzékeny, költői lelkületű, gondolatvilága gazdag, álmodozó, önáltató, hiszékeny, segítő, szolgáló, befolyásolható, önfeláldozó, együttérző, különc.
Ugyanúgy, mint a Vízöntőnél, itt is utalunk arra a tényre, hogy asztrológiai szempontból két világkorszak határán állunk. Előre már a Világkorszak irányába nézünk, és annak viharokkal terhes előszelét érezzük, hátrafelé pedig a több mint kétezer éves Halak korszakának értékeit, fény- és árnyoldalait pásztázhatja végig tekintetünk. Az elmúlt korok világszemléletét a kereszténység határozta meg, amely a tömegből, osztályokból, kasztokból kiemelte az egyént, rámutatva, hogy minden egyes embernek itt és most fontossága, jelentőssége és meghatározott, más által nem helyettesíthető hivatás van. A korszak szimbolikus személyisége pedig Krisztus volt, aki vállalta a teljes önfeladást, lemondást, a másokért való szenvedést, hogy az embert felemelő tanítása idő- és térhatárok korlátai nélkül eljuthasson minden kor minden emberéhez.
A Halak alapvető tulajdonsága a lelki együttérzés, mindig nyitott az emberek felé és kész arra, hogy átélje, átvegye mások rezdüléseit, kövesse vidámságukat és szomorúságukat egyaránt. Míg a Vízöntő típus a társadalom, közösség felé fordul, úgy akarja felemelni az egyes embert is, a Halak típus befelé fordul, és az egyén megközelítése által törekszik a közösség felemelésére. Nagy segítője lehet az elesetteknek, üldözötteknek, bajbajutottaknak. Örökös várakozásban és készenlétben él, hogy mikor lesz rá szükség. Nemhiába, egyik archetípusa is a szamaritánus. Mivel neki nem sokat számítanak az evilági értékek, ezért képes nagy áldozatokat is hozni másokért vagy egy eszméért.
A Halak szülött nagyon jól el tudja viselni a nehézségeket, a veszteségeket és viszonylag könnyebben tud továbblépni és megnyílni az új benyomások irányába. Nagyon jól ért ahhoz, hogy hagyja a dolgokat menni a maguk útján, ebben ösztöne is nagyon jól támogatja és ezért többnyire következetesen cselekszik. Előfordulhat viszont, mivel másokon könnyebben segít, mint magán, hogy depresszióba, betegségbe menekül a problémák elől. A Halak jegy szülöttei nagyon jól tudnak alkalmazkodni az új dolgokhoz, helyzetekhez, emberekhez; viszont vigyáznia kell, mivel nagyon könnyen befolyásolható, ezért előfordulhat, hogy mások mondják meg neki azt is, hogy mit csináljon és így elveszítheti a saját élete feletti kontrollt. Ez is vezethet később depresszióhoz és akár szenvedélybetegségekhez. Jó esetben, ha már kellő fejlettségi – szellemi – szinten van az egyén, ez a menekülés nem a rossz dolgok irányába történik, hanem pl. a művészetekben éli ki beforduló természetét és fest vagy zenét szerez. A legnagyobb drog a zene és az egyéb művészetek gyakorlása, amibe el lehet menekülni, és jó esetben ide menekül az egyén, vagy egyéb kreatív hobbit keres. Egyesek, mivel itt nagyon erős a hithez való ragaszkodás és vágyódás egy magasabb dimenzióba, síkba – illetve az emberek segítése, felemelése miatt is -, ezért nem egyszer fordul elő, hogy nem csupán érdeklődik egy-egy vallási irányzat után, hanem függővé is válik és akár szektákba is elvonulhat a világtól. Hiszen, szimbólumát ha nézzük a Halak jegynek, azt látjuk, hogy visszatér önmagába, mint ahogy a zodiákus is újra kezdi, ő is újrakezdi mindig, vagy itt vagy ott, vagy így, vagy úgy.
Nagyon jók a megérzései, az intuíciója, ezért sok köztük a tisztánlátó – illetve azok között, akik Halak energiával rendelkeznek -, jól megérti az összefüggéseket, amivel másokat is segíthet. Folyamatosan bölcsességre és felismerésre törekszik.
A Halak szülött vonzódik a megfoghatatlanhoz, az érzékfelettihez, ezért vonzza minden ami szép és misztikus, ami különleges és nem evilágról való. Gyakran álmodozik – hiszen vízjegy -, légvárakat épít, ábrándokat kerget. Nem csak keresi a szépet, de a hétköznapi életet is meg akarja szépíteni, akár a hazugságokat is, idealizmusa határtalan akár a tenger maga. Bár jól tud alkalmazkodni, a racionális, gyakorlati életbe mégis nehezen tud beilleszkedni, ezért gyakran tele van panasszal és nyűgösnek érezhetjük, láthatjuk. Talán kicsit esetlen is – mint a pingvinek a szárazföldön - hiszen már nem is ebben a világban van. Nehezen lehet tudni, mit is gondol valójában, nehéz kiismerni a jellemét, hiszen sokszor ő maga sem tudja, hogy mit akar. Sokszor ezért úgy érzi, hogy senki sem érti meg őt, ezért inkább elvonul mások elől. Felfogóképessége nagyon jó. Amit egyszer megtanul, azt nehezen felejti el. Igen sokoldalú, kreatív egyéniség. Nyugodt, barátságos modorával, szeretetre méltó egyéniségével tiszteletet és tekintélyt tud szerezni.
Ami a munkát illeti, mivel a Halak igényli a változatos tevékenységet, ezért jó ha nem egysíkú és monoton munkát választ magának. Mivel igen segítőkész és akár önfeláldozó is tud lenni, ezért jó irány lehet számára az egészségügy, vagy valamilyen szociális tevékenység. Tisztánlátása és intuíciója jó segítővé teheti, akár spiritualitással kapcsolatos foglalkozást is űzhet. Sok köztük a színész és a művész, a zenész. Alkalmas számára a vízzel kapcsolatos munka is, a hajózás, a halászat, lehet búvár vagy lélekbúvár.
Szerelemben az önzetlenség és áldozatkészség jellemzi .Nagyon kellemes kisugárzása elbűvöli a másikat. Finom érzésű, érzelmes, romantikus. Ha kell, akkor akár az idők végezetéig is vár a másikra, türelmesen, odaadóan. Szüksége van a stabilitásra, a biztonságra a párkapcsolatban, és fontos számára, hogy a másik mindig mellette legyen. Rossz esetben nagyon visszahúzódó és nehezen tud feloldódni, könnyen sérül, akár a mimóza, esetleg folyton aggódik.
A Halak gyengéi A Halak nehezen boldogul a világ rideg valóságával. Amikor összezavarodik, nehezen tudja megkülönböztetni az igazságot a valóságtól és könnyen félrevezethetik. Mivel lelkileg nagyon sérülékeny, belemerülhet káros szenvedélyekbe. Gyakran ingadozó, nem mindig egyenes és nehezen átlátható.
A Halak erősségei Ha a Halak jó formában van, akkor a zodiákus legmegérzőbb és legegyüttérzőbb jegye, mivel hatalmas képzelőereje és beleérző képessége van. Ösztönösen nagyon jól ráérez dolgokra, sejtései gyakran beigazolódnak. Önzetlen és mélyérzésű.
A Halak karmikus feladata A Halak jegy karmája az áldozat- vagy messiástudat körül alakul ki, hiszen a jegy a megbékélés helyett a vezeklést hajszolja. Karmikus küldetése, hogy megtanuljon úgy együtt érezni másokkal, hogy a fájdalmukat közben nem veszi magára.
Halak szülöttek: Elizabeth Taylor, Audrey Hepburn, Hunyadi Mátyás, Bajor Imre, Chopin, Einstein, Falusi Mariann, Drew Berrymore, Bobby McFerrin, Michael Bolton, Bruce Willis, Sharon Stone, Cindy Crawford, Shaquille O’Neal, Glen Close, Alan Rickman
|
|
Módosítás dátuma: 2012. február 21. kedd, 10:44 |
|
|
Vízöntő jegy jelelmzői 2012. 01-19. |
|
|
|
|
Írta: Bögi Klára
|
|
2012. január 19. csütörtök, 19:11 |
Kedves olvasó!
A Nap holnap délután magyar idő szerint - Budapestre kiszámítva - 17 óra 10 perckor belép a Vízöntőbe, így közelebb kerülünk egy kicsivel a tavaszhoz. Minden nap néhány perccel hosszabb mint az előző, úgy hogy már nem sokat kell aludnunk és újra "nyílnak a völgyben a kerti virágok".
A Vízöntő jegy szimbóluma

A Vízöntő a 11.-dik csillagjegy a zodiákusban, ez a tél második fázisa, a Föld északi féltekén ekkor lépünk bele a tél közepébe. A Vízöntő írásos jele két hullámvonal, mely a víz hullámait szimbolizálja. Ezt a gondolatot szimbolizálja a bölcs és nemes férfi alakja, aki a karján vagy a vállán egy vagy két megdöntött amforát hord, amiből nagy sugárban ömlik a víz. A latin aquarius, vízhordót jelent. A vízhordó képe viszont elsősorban az egyiptomi ábrákon jelenik meg. Ezen kívül, az egyiptomi történetekben számos más történet is kapcsolatba hozható a Vízöntő jegyével. Az egyiptomi hieroglifák közt a két hullámos vonal a vizet jelenti.
A Vízöntő szimbólumában szereplő alak „kiönti”, elénk tárja az anyagiságától megszabadult, eszményi világ ábrándképét. Ez is kihangsúlyozza a Vízöntő jegy levegő jellegét, mely a konkrét és banális valóságból mindig szívesen siklik a magasztos eszmények álomvilágába, és ezek az eszmények mindig feltételezik az épp érvényes és mindenki által elfogadott princípiumok megváltoztatását, a javítására való törekvést, annak a változtatás előtti válságnak a vállalását, mely a változáshoz, a haladáshoz vezet.
A Vízöntő egyfajta mozgatóerőt szimbolilál, mely mind az alkotást mind az eszmét magában hordja
A Vízöntő mitológiája
 Latin neve: Aquarius
Ganümédész a görög mitológiában Trósz trójai király és Kallirhoé nimfa fia. Ganümédész apja nyáját legeltette az Ida-hegy erdős lankáin, amikor Zeusz, elbűvölve rendkívüli szépségétől sas képében elragadta, felvitte az Olümposzra, és megtette égi pohárnoknak. A lakomákon ő töltögette a nektárt az isteneknek. Ganümédészért kárpótlásul az apja megkaphatta Zeusztól a világ legjobb lovait vagy a Héphaisztosz készítette arany szőlővesszőt.
A mítosz egyik változata szerint Ganümédész felkerült az égre az állatöv Vízöntő csillagképének részeként. Egyiptomban a Nílus forrásvidékének istenét tisztelték benne. Babilonban Gula vízistennővel azonosították.
VÍZÖNTŐ
Január 21. - Február 19.
Színe: zöld árnyalatok, és indigókék Ásványai: opál, akvamarin, zafír Növényei: kivi, pálma, bambusz Állatai: kolibri, fácán, medúza, kenguru Országai. Oroszország, Svédország, Etiópia Városai: Hajdúszoboszló, Hamburg, Trieste Uralkodó bolygó: Szaturnusz és Uránusz Tulajdonságai: meleg és nedves Sportjai: extrém sportok, bungee jumping, hódeszka, vadvízi evezés

Néhány jellemző tulajdonsága címszavakban: kellemes a modora, művészi hajlamú, szellemi beállítottságú, éles szellemű, filozofikus gondolkodású, finom érzésű, meggyőző erejű, humánus, hűséges, szabad, nyitott, találékony, életmódjában független, különc, álmodozó, rajongó, barátságot ápoló.
A Vízöntő-jegy tárgyalásánál elkerülhetetlen, hogy említést tegyünk arról, hogy az asztrológia szemlélete szerint egy nagy világkorszak küszöbén állunk. A Halak korszaka lezárult, és kezdődik az új, több mint kétezer éves szakasz, a Vízöntő korszaka. Ezt az érát a Nagy Francia Forradalomtól számítjuk, azelőtt nem sokkal fedezték fel az Uránusz bolygót. Mindaz a megújító, a régit összekötő erő, amit nap mint nem tapasztalunk, a tömegekből váratlanul, kiszámíthatatlanul, mélyről feltörő roppant céltudatos energia a Vízöntő-jelleg nyugtalan, változtatást akaró, elnyomást nem tűrő, szellemi megújulást követelő igényéről fakad.
A Vízöntő minőségileg fix, elemét tekintve pedig levegő. A Vízöntő az a jegy, amelyik le akarja dönteni az osztálykülönbségeket, egyenrangúnak kiáltja ki a szolgát az úrral, a nőt a férfival a feketét és a fehéret. Hiszen most visszautalva a Francia Forradalomra, az sem hirdetett mást, mint a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” elvét. Az a fajta ember, aki önmagát háttérben képes tartani azért, hogy érvényesülhessen az eszme, az elgondolás, amiben hisz, amit képvisel. Éppen ezért vitapartnerének nehéz dolga van, mert nem érzi a személyes szembenállást, csak hideg, száraz tényeket és még inkább megcáfolhatatlan eszméket, hiteket, álmokat, ideológiákat. Mégsem ellenségeket, hanem barátokat szerez a Vízöntő ezzel a modorával, stílusával. Sokaknak imponál, hogy ezt az embert pillanatnyi dolgokkal, nekiszegezett érzelmekkel nem lehet kilendíteni önmagából. Ez a tényekhez való hűvös viszonya biztosítja számára, hogy derűsen, kicsit flegmatikusan szemlélje önmagát, környezetét, és vigyen végig párbeszédet, vitát egészen addig a pontig, ahol átvilágítja a tények mögött meghúzódó érzelmi gyökereket. A Vízöntő nagyon megfontolt és állandóan a függetlenségre törekszik, nem szereti a korlátokat és az akadályokat. A tömegből való kitűnni akarás vezérli, illetve az, hogy elismerjék különlegességét. Vigyáznia kell viszont, hogy ne értékelje túl magát. Előfordul, hogy kisebbrendűségi érzése van, nehezére eshet beilleszkedni és alárendelődni. Nagyon jó ötletei vannak, jó a humora, racionális, sokszor távolságtartó. Gyakran viszont a tervei, ötletei megvalósulatlanok maradnak, mert nehezen tudja elképzeléseit átültetni a gyakorlatba. Gyakran van olyan érzése, hogy nem értik meg , fél a mély érzésektől ezért előfordul, hogy magányos és elszigetelt lesz. Nagyon jó barát válhat viszont belőle, együtt érző, segítőkész, érzelmeit azonban nehezen tudja kimutatni. A nehézségeket önmérséklettel, toleranciával oldja meg, könnyen elfogadja vagy elnézi a másik ember másságát, toleráns.
Azok a Vízöntő típusú emberek, akiknek életszemlélete központjában nem áll valamilyen nagy eszme, ideológia, vallási gondolat, hajlanak a nihilizmus felé, azonban ezt is igen szimpatikusan valósítják meg. Életszemléletükben az egyenlőség eszméje mindenre vonatkozó, elfogadott ténnyé válik, életük józan életszabályok pedáns követésével telik. A nehézségeket önmérséklettel, toleranciával oldják meg. Élesen látja a visszásságokat, jól tudja, mi lenne helyes, másoknál tisztában érzi, hogy változtatni kellene, ugyanakkor ereje, energiája, kezdeményezőkészsége nincs erre, ha a körülmények nem megfelelőek, illetve ha nincs partnere hozzá. Ebből következik, hogy ezt a belső szellemi fölényét humorban oldja föl, feláldozva a saját komolyságát, tudatosan teszi nevetségessé önmagát. Sokszor csak így tudja kifejezni szabadságvágyát és belső függetlenségi igényét, aminek megvalósítására nincs lehetősége.
Szerelemben a Vízöntő nem túl szerencsés, mivel nagyon zárkózott, illetve nehezen tolerálja a másik hibáit, és nehezen alkalmazkodik, márpedig ezek a dolgok egy hosszabb párkapcsolat alapjai. Érzésein nehéz eligazodni és gyakran kiszámíthatatlan így nehezen tud a kapcsolat kibontakozni. Sokszor egy baráti kapcsolatot előbbre tart a szerelemnél. Nehezen kiismerhető, ha viszont valakinek sikerül közel kerülni hozzá, akkor nyílt és őszinte lesz és hűséges. Családban gondoskodó, gyermekszerető, függetlenségét viszont még házasságon belül is meg akarja őrizni. Nem érzelgős, és szívesen játszik a partner érzéseivel.
Ami a munkát illeti, kitartóan, megfontoltan, gondosan és okosan dolgozik. Szeretnek újítani, tökéletesre törekedni, az emberiséget szolgáló dolgokat csinálni. A Vízöntő embereknek gyakran van valamilyen művészi hajlama. Jó szervező és jó pedagógus is válhat belőle. Nagyon megfelelnek számára a kreativitást igénylő foglalkozások, a nyilvánossággal kapcsolatos feladatok. Nagyon jó marketing és reklámszakember válhat belőle, fejlesztő, kutató. Olyan, az újításokkal kapcsolatos szakmák is szóba jöhetnek nála, mint pl. a homeopátia, természetgyógyászatok. Szociális tevékenységek, segítők, pszichológusok vannak közöttük, de megfelelő foglalkozás számukra a színjátszás, a számítástechnika stb.
A Vízöntő gyengéi A Vízöntő hajlamos a múló szeszélyeket követni, és könnyen megragad a különcség csapdájában. A jegy másik szélsőséges tulajdonsága, hogy a változás utáni vágy minden más kárára is képes uralkodni benne, és nem kizárt, hogy hirtelen és megfontolatlanul dönt. A kisebbrendűségi érzése is a gyengeségei közé tartozik sajnos, vegye észre, hogy nagyszerű tulajdonságokkal rendelkezik és ne féljen azokat meg is mutatni. Ne zárkózzon be túlságosan, nyisson az emberek felé és úgy ő is felszabadultabb és könnyedebb lesz.
A Vízöntő erősségei A társadalmi lelkiismerete erősen befolyásolja, ezért pontosan tudja, hogy mire lesz szüksége a világnak húsz év múlva, és már most szervezni kezdi a változásokat. Mivel nagyon együtt érző és bajtársias, ezért nagyon jól tudja mások érdekeit képviselni, felszólalni akár tömegek előtt és meg is mozgatni, illetve megérinteni azokat. Nagy képessége van kiállni a szabadság és az igazság mellett.
A Vízöntő karmikus feladata A Vízöntő karmája a korábbi lázadások és a hatóságokkal való összetűzések eredménye. Az a karmikus küldetése, hogy megtartsa a jó dolgokat a múltból, a többit hagyja el, és próbáljon rugalmassá válni. Továbbá, hogy eszméiben és hiteiben való meggyőződését úgy adja át másoknak, hogy az az emberek javára fordítódjon, így szinte bármire képes lehet, rendszereket dönthet le és építhet újakat.
Vízöntő szülöttek: Eszenyi Enikő, Asthon Kutcher, Rene Russo, Anettka, Kern András, Robin Wiliams,Geena Davis, Paris Hilton, Faludy György, Edison, Gábor Zsazsa, Jennifer Aniston, Shakira, James Dean, Karinthy Frigyes, Alicia Keys, Yoko Ono, John Travolta.
|
|
Módosítás dátuma: 2012. január 19. csütörtök, 19:22 |
|
Bak csillagjegy 2011. 12.19. |
|
|
|
|
Írta: Bögi Klára
|
|
2011. december 19. hétfő, 21:31 |
A Bak jel és szimbólum

A Nap december 21 és január 19.-e között halad át a 10.-dik csillagjegyen, a Bakon. Ezzel elérkezik az év a tél első fázisába, ilyenkor a legrövidebbek a nappalok és leghosszabbak az éjszakák és január 21.-én van a forduló pont. A fél évvel ezelőtti napforduló a Rákban az év nappalát a fény győzelmét jelöli, a Bak csillagjegy pedig a karácsonyi éjfélt mutatja, amikor a Nap az újjászületés felé veszi az útját, a belső fény felé.
Ebben az időszakban a természet pihen, a fák és a növényzet vegetálnak, az állatok közül néhányan elköltöznek, mások téli álmot alszanak, megint mások, akik a szabadban vészelik át a telet, lelassítják életfolyamataikat. Az emberek is visszahúzódnak ilyenkor az otthonukba, a meleg családi fészekbe és akik nem szoktak, még ők is hajlanak egy kis meditálásra.
A Bak ideje a januári száraz, fagyos föld, a tél időszaka. A Bak jegy egyezményes jele az idők folyamán több változáson is keresztül ment, míg nem megállapodott jelenlegi jelölésénél, ami 3 összekötött félkör, amely a téli napforduló témáját idézi.
A Bak csillagjegy szimbólumának a mondanivalója nem más, mint, hogy az anyagi és a szellemi lét újraegyesüléséhez, vagyis a lelkiséghez vezető út nem az anyagi világ követelményeinek a megtagadásából, hanem ezeknek a követelményeknek az elfogadásából áll.
Mitológiája

Latin neve: Capricornus
Az ókori görögök úgy tartották, hogy Pán, az erdők és a pásztorok istene, a titánok ellen vezetett harca során azért zuhant egy folyóba, hogy ellenségei elől megmenekülhessen. Más istenekhez hasonlóan ő is hal alakot akart ölteni. Ám túl későn ugrott a vízbe, ezért az alsó fele halfarokká változott, a feje azonban kecskévé. Később Zeusz az égre helyezte. A halfarkú kecskét manapság Bak csillagképnek hívjuk. Az égisz, vagyis a kecskebőr Zeusznak és Athénének az attribútuma.
Homérosz szerint az égisz az a pajzs, amelyet Héphaisztosz készített Zeusznak.
A mítosz másik változata, ami Athénének tulajdonítja, az égiszt tüzet okádó szörnynek rajzolja le. Gaia szülte, majd Athéné megölte, s bőréből pedig pajzsot készített magának. Az Akropholiszon minden évben kecskebakot áldoztak Athénénak, bőrét pedig égiszként szobrára borították. A csillagmitológiák szerint a Bak a halálból visszatérő isten jelképe.
Bak csillagjegy

December 22. - Január 20.
Színe: barna, fekete, a sötét színek, a mélykék
Ásványai: onyx
Növényei: Fagyöngy, pálma, borostyán, kaktusz, a zuzmók, a tűlevelűek
Állatai: öszvér, teve, páncélos állatok pl. teknős, kecske
Országai: Albánia, Izland, India
Városai: Moszkva, Oxford
Uralkodó bolygó: Szaturnusz
Tulajdonságai: hideg és száraz
Temperamentuma: melankolikus
Sportjai: futás, barlangászat, jóga, sakk
A Bak csillagjegy elemét tekintve föld, minőségileg kardinális. Szimbóluma a mélyből ismét felfelé emelkedő Nap szimbóluma, hiszen hozzá kapcsolódik, kezdeti pontja a téli napforduló.
Néhány jellemző tulajdonság : kitartó, törekvő, becsvágyó, mélyen gondolkodó, lassú gondolkozású, maliciózus, melankolikus, nagy önuralmú, alapos, tartósan gyűlöl, tartósan szeret, filozofikus, nyers, elutasító, állhatatos, gyanakvó, mélyen szeret, munkában túlzó. Szívós, kitartó, kemény ellenálló erővel rendelkezik. .
A Bak szülött visszahúzódó, hűvös külseje mögött szenzibilis lélek húzódik meg, ő egy olyan ember, aki nem szereti kimutatni az érzelmeit. Nehezen tudunk belelátni és ezért nehéz is a barátságába, a bizalmába férkőzni, akit viszont beenged, azzal nagyon közlékennyé válik. Minden új emberrel, helyzettel bizalmatlan, alapjában véve egy igen pesszimista jellemmel van dolgunk.
Mivel a kardinális minőségbe tartozik igen erős benne a tettvágy, az aktivitás és szeret vezető pozícióba kerülni. Mivel földjegy, ez lassúságot, kitartást, céltudatosságot, megfontoltságot és nagyon jó előretervező, előre látó képességet ad neki. Okos, diplomatikus és kitünõ szervezõ képességû. Emellett igyekszik a józan eszére hallgatni és a racionalitás talaján két lábbal állni. Neki is, mint a Bikának, fontos az anyagi javak megszerzése, szinte csak úgy érzi magát jól, ha a zsebe rendben van. Ő is ragaszkodik a tárgyaihoz, emlékeihez, meggyőződéseihez.
A hagyományokat mélyen tiszteli, a szokások rabja. Nem szereti a radikális változásokat, nehezen szokja meg az újat, az átalakulást. Nagy becsvágy van, mindig törekszik arra, hogy magasabb pozíciót töltsön be. Azonban azt tudja igazán megbecsülni, amiért megdolgozott, az ölébe hullott jó dolgok nem annyira hozzák lázba.A kemény munka híve és ez már gyerekkorában megmutatkozik nála. Előfordulhat, hogy céljaiért bármire képes és erőszakos, törtető, számító lesz.
Ritkán kéri mások segítségét, szereti a dolgokat egyedül megcsinálni és tisztában van azzal, hogy csak magára számíthat. Az élet ritkán kényezteti, gyakran valóban egyedül kell megküzdenie a feladataival, problémáival és nem egyszer mások terheit is át kell vállalnia.
Nagyon becsületes, igazságszerető emberről van szó akit nehéz rosszra csábítani és megvesztegetni, nagyon ragaszkodik a szabályokhoz. Nagyon fegyelmezett, hihetetlen önuralom jellemzi, nehéz kimozdítani egyensúlyából. Ritkán vannak dühkitörései, érzelmeit nagyon jól kordában tudja tartani. Azonban ha megharagszik valakire, nehezen tud megbocsátani, nagyon hosszú idő után.
Örökké tervez, döntéseit jól hozza, határozott egyéniség. Gyakran válik azonban rideggé, keménnyé erős kritikus és kíméletlen lehet.
A Bak ember lelke mélyén idegenkedik, már-már fél a haláltól, ezért ha lehet kerüli ezt a témát. Ha mégis a közelébe kerül, akkor megpróbálja eltolni magától és nem figyelni rá. Ritkán mélyed bele a misztikus dolgokba, ha mégis ezt gyakran titokban teszi.
Az emberektől mindig egy fal választja el, a saját kis belső világában él és nem tudja az életet megfelelően élvezni, nehezen kapcsolódik ki. Gyakran melankolikus és magába forduló.
Munkában a Bak nagyon kötelességtudó és szorgalmas ember, ezért jó munkaerővé válhat. Megbízható, gyakorlatias, lehet rá számítani, nagyon jól tud koncentrálni az adott feladatra. Szakmáját nem csak kiemelkedően tudja, de jól tudja alkalmazni is, lételeme a munka és sokat dolgozik az előmenetelért. A sikertelenség sem hátráltatja, mivel kitartóan és szívós akarattal halad célja felé. Beosztottként pontos, precíz, alapos. Mélyen elmerül abban amit csinál, így keveset hibázik, szeret minél jobb munkát kiadni a kezéből. Vezetőként nagyon igazságos, de gyakran lehet szigorú és követelőző. Ugyanazt a precízséget várja el az alkalmazottól is.
Foglalkozásai: felelősségteljes, bizalmi állások pl. hivatalnok, közgazdász, műszaki szakmák. Akik a földdel, kövekkel dolgoznak ők pl. Ásványszakértők, útépítők – tervezők. Megfelelő szakma számukra az orvoslás, a joggal való feladatok pl. ügyvéd, jogász stb.
A szerelemben nem akar teljesen feloldódni, meglehetősen tartózkodó és zárkózott. sőt sokszor inkább kerüli a kínálkozó alkalmakat. Nagyon mélyérzésű, mégsem képes kimutatni vonzalmát. Fontos számára, hogy partnerére számíthasson. Nem annyira az érzelmi fellángolás, mint inkább a tudatosság kap hangsúlyt: mi várható a másiktól. Hûséges és stabil, aki tûrni is tud. Általában a hosszabb távú kapcsolatokat részesíti előnyben, mivel vágyik az érzelmi biztonságra (is). Nagyon ragaszkodó, társának mindent megad, cserébe nincsenek nagy igényei.
A gyengéi: a Bak egy hatalom és pozíció orientált jellem. Ezért gyakran ezáltal ítél meg másokat, illetve csak azt nézi, hogy ki miben lehetne a hasznára ahhoz társadalmi vagy üzleti előmenetelre tegyen szert. Állandóan irányítani akar, szabályokat állít mind maga, mind mások elé, és szerei megmondani a másiknak, hogy mit tegyen, nem egyszer ugráltatja azt.
Erősségei: végtelen türelme, kitartása és szívóssága miatt a nehéz helyzeteket is remekül tudja kezelni, amikor már más feladja ő még mindig határozottan ragaszkodik elképzeléséhez. Nagyon jó szervező, jól átlátja a részleteket és megfontoltan tud dönteni.
Karmikus feladata: a Bak nagyon ragaszkodik a hagyományokhoz mind társadalmi, mind vallási tekintetben. Életfeladata, hogy közelebb kerüljön a spirituális dolgokhoz, a transzcendens megtapasztalásához. Merjen bízni másokban és fogadja el mások segítségét.
Híres Bakok:
Gerard Depardieu, Marlene Dietrich, Ava Gardner, Humphrey Bogart, Kevin Costner, Elvis Presley, Adriano Celentano, Vanessa Paradis, Petőfi Sándor, Feszty Árpád, Molnár Ferenc, Mel Gibson, Nicolas Cage, Martin Luther King, Jack London, Albert Schweitzer.
|
|
Módosítás dátuma: 2011. december 19. hétfő, 21:33 |
|
Nyilas jegy jellemzői 2011 |
|
|
|
|
Írta: Bögi Klára
|
|
2011. december 19. hétfő, 21:27 |
|
Mitológiája – nyilas

Latin neve: Sagittarius
A görögök kentaurjaihoz kapcsolható csillagképet már Mezopotámiában nyilazó emberként képzelték el.
A görög mitológiában a kentaur a Nyilas csillagzat hagyományos jelképe.
A kentaurok félig ember, félig ló testű lények, hegyek és erdős ligetek szilaj, fékezhetetlen természetű lakói. Ixion és egy felhő egyesüléséből születtek. A felhő Zeusz parancsára magára öltötte Héra alakját, akire Ixion szemet vetett. A kentaurok halandó lények, Kheirón kivételével.
A kentaurok közül Kheirón volt az egyetlen bölcs és nagylelkű tanítómester: tanítványait, többek között Akhilleuszt, az íj, a parittya és a lant művészetére oktatta. Egy napon azonban Héraklész véletlenül megsebesítette mérgezett nyilával, Kheirón rettenetesen szenvedett, minthogy halhatatlan volt. Kínjainak enyhítésére Zeusz az égboltra helyezte.
Nyilas november 22. – december 21.
Színei: bíbor, lilás színek
Ásványai: ametiszt
Növényei. Bükk, diófa, füge, szőlő
Állatai: delfin, páva, szarvas, költöző madarak
Országai: Magyarország, Ausztrália, Írország
Városai. Budapest,
Uralkodó bolygója: Jupiter
Tulajdonságai: meleg és száraz
Sportjai: tenisz, lovaglás, vívás, síelés, vízi sportok

A Nyilas elemét tekintve tűz jegy, minőségileg változó vagy labilis., mozgékony. Szimbóluma az eget megcélzó nyíl, ami a magasabb dimenziók felé való törekvést jelenti.
A Nyilas egyenes jellem, kimondja amit gondol, még akkor is, ha ezzel esetleg megbánt másokat. Szabad szellemű, tör előre, akár a nyílvessző, hogy megvalósítsa vágyait. Mindig lelkes, optimista, kíváncsi, nyughatatlan és nehezen eltántorítható kiszemelt céljától. Többnyire becsületes és őszinte, nagyon jó humorérzéke van, és szívesen beszélget és válik középpontjává a társaságnak. Hite és bizalma néha bajba sodorhatja, mert túl naivvá válhat és könnyen kihasználhatják jóhiszeműségét.
Érdeklődő természete sok-sok kalandba sodorja, szeret utazni, felfedezni új tájakat, országokat, kultúrákat. Szereti a szabadságot, a függetlenséget. Ennek esetenként felületesség lehet a következménye, illetve nehezen tud megmaradni egy helyen hosszabb távra. Szereti a változatosságot.
Szeret sportolni, aktívan élni, ha teheti több sportot is űz. Lelkes, vidám, szereti az életet, jó kedve másokra is könnyen átragad. Általában segítőkész, jóindulatú, etikus. Jó barát és partner lehet, ha meghagyjuk saját egyéni szabadságát és nem akarjuk korlátozni.
A Nyilas mindig kész tanulni, új ismereteket elsajátítani, még akkor is, ha esetleg nem kedveli azt a témát amit tanul, csak tanuljon, illetve ha ebből később haszna származik, akkor is szívesen adja tanulásra a fejét. Intellektuális beállítottságú, érdeklődése széleskörű. Változékony természete miatt azonban lelkesedése nem egyszer alábbhagy és más témát kezd el kutatni. Érdekli a hit, a filozófia, a vallás.
Hajlamos azonban a túlzásokra, gyakran gondolja azt, hogy csak az a jó és helyes, amit ő mond vagy tesz és másokat nem szívesen hallgat meg. Olyannyira szereti véleményét hangoztatni, hogy akár meg is győzhet másokat. Gyakran vannak előítéletei másokkal szemben és szeret ideákat alkotni. Nem csak magával szemben, de másoktól is maximalizmust vár el, ezért aztán ritkán van megelégedve önmagával és másokkal is gyakran elégedetlen. Nem igazán foglalkoztatja a jelen, mindig optimistán tervezget és a jövőbe tekint, csak a távoli, nagy, színes célok érdeklik, foglalkoztatják. Nem egyszer ha már megkapott vagy elért valamit, onnantól már érdektelenné válik a számára és azonnal valami új perspektívát keres.
Előfordulhat, hogy ez a hit dogmatikussá válik és nem lehet rá hatni, még akkor sem ha téves úton jár. Olyan hitrendszereket is felvállalhatnak, amik károsak lehetnek saját magukra vagy másokra., esetleg fanatikusokká válnak. Ha hitében, elképzeléseiben megtámadják, akkor a messzemenőkig harcol saját igazáért, még akkor is ha ezzel ellenségeket szerez. Vitában is visszafogottan kell vele szemben eljárnunk, mert megeshet, hogy agresszívan válaszol. Nem szívesen enged az álláspontjából, mereven ragaszkodik nézeteihez.
Nem szívesen foglalkozik hétköznapi dolgokkal, vonzzák az előkelő társadalmi összejövetelek, a színház, az opera. Nyitott a művészetek felé, legyen az akár zene vagy irodalom. Gyakran már-már arisztokratikus gőggé csap át azonban a viselkedése, akár tartozik hozzá valós rang, akár nem. Ilyenkor vigyáznia kell, hogy ne tűnjön mások szemében sznobnak és ne váljon nevetségessé, beképzeltté és közvetlen környezetében ne keltsen kisebbségi érzést.
Mivel viszont változó jegy, napról napra, óráról órára is változhat a kedve. Lehet, hogy az előbb még depressziós volt, vagy mérges, a következő percben meg boldog és vidám.
Szenvedélye akár a szenvedélybetegségekre is kiterjedhet és nem áll meg a dolog egy enyhe depressziónál, mániánál, hanem evési zavarokkal, alkoholizmussal is számolni kell. Ezek általában a menekülést jelentik a problémák elől, nem mindig tud velük szembenézni. Esetenként ezek következménye lehet a májprobléma illetve a stressz, a túlhajszoltság pedig további idegrendszeri megbetegedésekhez vezethet.
Munkában magasabb beosztásra törekszik illetve fontos számára, hogy elismerjék. Változatosság iránti igénye viszont olyan nagy, hogy akár egy jó munkahelyről is odébbáll ha ahhoz van kedve. Tipikus foglalkozásai minden ami külfölddel kapcsolatos, az utazási irodától a diplomatán keresztül a tolmácsig. Olyan munkák, ahol az emberekért illetve ideákért kell dolgozni, jó filozófus, teológus, lelkész válhat belőle. Az igazságért való harc is ügyévé válhat, lehet bíró vagy ügyvéd. Sok köztük a tanár és a remek zenész is.
Szerelemben érzelem dús, lelkes, könnyen esik bele, szabadságvágya viszont gyakran erősebb a szerelmi érzéseinél. Fontos számára, hogy megbízzanak benne, ne ellenőrizgessék folyton. Nem szereti a kalitkát, a kötelezettségeket. Nem könnyen marad meg kapcsolatban illetve egy partner mellett sokáig. Szenvedélye hamar alább hagy. Nem szívesen házasodik, nem szereti magát lekötni. Ahhoz vonzódik aki szilárd támasza, biztos háttere is egyben, ilyenkor szívesen dolgozik párjával együtt és közös céljaikon is nagy erőbedobással ügyködik.
Gyengéi: A függetlenség és a szabadság hajtja előre, de ebből kifolyólag előfordul, hogy megbízhatatlanná és felületessé válik. Nem mindig figyel a részletekre, elsiklik a fontos dolgok felett. Figyeljen oda másokra és legyen tapintatos.
Erősségei: Hatalmas, kiáradó optimizmusa rendületlenül hajtja előre, meg tudja ragadni a kínálkozó lehetőségeket. Hihetetlenül kreatív, nagy képzelőereje van, mindenre talál megoldást. Gyakran áll az elesettek oldalára.
A Nyilas karmikus feladata
A sok vallási rendszerben, elméletben, ideákban tudjon eligazodni. Meg kell látnia mi helyes és mi helytelen. Akár egy életen át keresi a válaszokat, hogy megtudja mi az igazság és kutatja a dolgok értelmét, hogy aztán ő maga is jó tanítóvá és útmutatóvá váljon.
Híres Nyilasok
Kim Basinger, Frank Sinatra, Kirk Douglas, Woody Allen, Tina Turner, Maria Callas, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Ludwig van Beethoven, Bólyai János, Babits Mihály, Walt Disney, Mark Twain, Steven Speilberg, John F. Kennedy Jr., Törőcsik Mari, Koltai Róbert
|
|
Írta: Bögi Klára
|
|
2011. szeptember 10. szombat, 14:36 |
A Szűz csillagjegy
Augusztus 23. – Szeptember 22.
Színei: fehér, rózsaszín Ásványai: borostyán, achát Növényei: kapor, szegfű, kalászosok Állatai: kecske, öszvér Országai: Görögország, Nyugat-India, Horvátország Városai: Strasbourg, Riga, Jeruzsálem Uralkodó bolygója: Merkúr Tulajdonságai: hideg és száraz Temperamentuma: melankolikus Sportjai: sakk, aerobic

A Szűz csillagjegy elemét tekintve föld, minőségileg labilis. Szimbóluma egy halál rúna, az aratás idejének megfelelően. Néhány jellemző tulajdonsága: szorgalmas, megbízható, rendszerető, aprólékos, analitikus gondolkodás jellemzi, kínosan pedáns lehet, kritikus, élcelődő, aggodalmaskodó, szőrszálhasogató, félénk, visszahúzódó, gátlásos, hipochonder.
A jegy megfelelője a természetben az aratás, a betakarítás ezért ennek a jegynek az egyik legfőbb sajátossága a szorgalmas gyűjtögetés, a takarékoskodás. Nagyon jó munkabírású, kitartó, saját erejéből sok nagy dolgot képes elérni az életben. Éles eszű, intelligens és könnyen alkalmazkodik. Szeret előre tervezni, nem kedveli a bizonytalanságot és a szokottnál eltérő dolgokat. Mindent boncolgat, elemez, kritizál, pletykálkodik. Cselekedeteiben elszánt és csökönyös, viszont nagy áldozatokra képes azokért akiket szeret, ezért nagyon jó anya válhat belőle. A lényeg, hogy tudja kimutatni a szeretetét is és ne csak gondoskodjon, igaz a gondoskodás gyakran sodorja olyan útra, amikor másokkal kell törődnie, támogathat szervezetet, egyesületet, vagyis szolgálatait képes másoknak szentelni.
Nem egy érzelmes ember, nagyon racionális és életében többet jelentenek az anyagi dolgok mint az érzelgősség. Nagyon jó érzéke van többek között emiatt is az elemző munkákhoz és a biztos üzlethez. Magatartása becsületes, tisztességes és gyakran elvek szerint él. Nem szívesen kockáztat, sőt előfordul, hogy egyenesen kishitű és ennek megfelelően elvárja, hogy mások is hasonló megfontoltsággal járjanak el.
Mindig igyekszik a tökéletesre törekedni, ritkán elégedett magával vagy másokkal, ezért akár kellemetlen társaság is lehet, ha éles beszólásai elhatalmasodnak. Gyöngédségét nehezen tudja kimutatni és nemigen hallani, hogy másokról dicsérően szólna.
A Szűz csillagjegy szülöttei intellektuálisak, gyakorlatiasak, inkább az ész irányítja őket, mint a szív. Szerények, türelmesek, szeretik maguk körül a rendet, tisztaságot. Hajlamosak a predantériára, amit van, hogy túlzásba is visznek és neurotikus cselekvésekben jelenhet meg, pl. tisztaságmánia, hipochonderség. Érzelmeiben nehezen oldódik, szégyenlős, önértékelési gondokkal küszködhet. Leginkább a bél - és emésztő rendszeri problémáktól kell tartania, mivel gyakran ideges, vagy esik depresszióba.
Munkáját tekintve olyan állást kell választania, ahol használhatja a kritikus gondolkodást Jó informatikus, könyvelő, üzletember válhat belőle, de jól érvényesülhet a számok világában. Mindig az optimizmusra törekszik, és a lehető legkisebb munka befektetéssel a legnagyobb hasznot akarja elérni. Az aprólékosság az ő oldala, ezért ott is jól érzi magát, ahol analizálni kell és precízségre van szükség, pl. lehet jó fogorvos, vagy műszerész. Kézügyessége is nagyon jó és mivel az egészséget is fontosnak tartja jó masszőr vagy kozmetikus lehet. Ritkán vezető, inkább beosztottként dolgozik, de kitartása és ügyessége, előrelátása miatt akár saját vállalkozást is szépen vezethet.
Szerelemben igen merev és nehézkes lehet. Mivel nehezen mutatja ki az érzéseit és mivel inkább az anyagi dolgokat tartja előtérben, gyakran választ olyan partnert, ahol nem csak szeretetet kap, de biztonságos egzisztenciát is. Hajlamos a zsörtölődésre, a megkeseredésre. A szerelmet és az odaadást a hasznosságnak rendeli alá. Óvatos, tartózkodó, rideg. Ha minden stimmel azonban a kapcsolaton belül, akkor nagyon hűséges, gondoskodó és segítőkész partner lesz.
A Szűz gyengéi A jegy szélsőséges képviselői a részletek megszállottjai, ami viszont túlzottan pedáns, szemellenzős egyéniséget eredményez. Hajlamos a kritikus, hűvös és önelégült viselkedésre, és mivel ehhez általában elérhetetlen célok társulnak, azt látjuk, hogy sosem érheti el a tökéletesség olyan fokát, amelyik növelné az önbecsülését és eltörölné a kétségeit. Kicsit jobban kellene bíznia mind önmagában, mind másokban.
A Szűz erősségei A Szűz hatékonysága legendás. Okos, előrelátó, objektív. Becsületes természettel, gyakorlati kreativitással, józan ésszel, megbízhatósággal és a részletek iránti fogékonysággal van megáldva. Bár nyugodt és visszafogott, mindig lehet rá számítani.
A Szűz karmikus feladata Ha túlzásba viszi személyiségjegyeit, a Szűz könnyen a szolgalelkűség csapdájába eshet. A jegy szülöttének meg kell tanulnia szívből, igazi alázattal úgy szolgálni, hogy nem vár érte elismerést vagy jutalmat. Ugyanakkor legyen hű önmagához is és ne vesszen el a részletekben és a kiszolgálásban is tartsa meg emberi mivoltát. A karmikus küldetése szerint úgy kell ítéletet hoznia, hogy közben ne váljon kritikussá vagy tudálékossá.
Szűz szülöttek: Cameron Diaz, Michael Jackson, Teréz Anya, Gloria Estefan, Richard Gere, Mickey Rourke, Keanu Reeves, Salma Hayek, Claudia Schiffer, Adam Sandler, Sophia Loren, Hugh Grant, Shania TwainJeremy Irons, Charlie Sheen
|
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>
|
|
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL |
|
|
Látogatók eddig : 117644
Kik vannak itt?
Oldalainkat 3 vendég böngészi
|