Peter Steele halott... most valóban PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Bögi Klára   
2010. április 16. péntek, 10:13

 

Elhunyt a kiváló rockénekes

 




Egyszer már pletykáltak a haláláról, most viszont tényleg életútja végéhez érkezett a metal egyik legkiemelkedőbb személyisége, a Type O Negative frontembere.


A metálrajongók általában nem azok az érzelgős típusok,( a cikk írója nem ismeri a metálrajongókat szerk.) de az interneten most mégis több millió megható üzenetet hagytak. Az ok pedig borzasztó - szívroham következtében elhunyt Peter Steele. A legendás Type O Negative frontembere otthonában esett össze szerda délután, és a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta. Azt egyelőre nem tudni, hogy a mindössze negyvennyolc esztendős zenész szívelégtelenségét mi okozta. De valószínűleg a drogfüggősége áll a háttérben, bár az utóbbi időben állítólag megtért, és józan életvitelt folytatott.


A Peter tragédiájáról szóló híreket sokáig nem lehetett biztosnak tekinteni, mert öt éve egyszer már eljátszotta a saját halálát. Akkor a bandájuk weboldalára felrakott egy képet a sírkövéről, amin az állt, hogy 2005-ben életét vesztette. Majd hónapokra el is tűnt, és csak utólag árulta el, hogy elvonón volt. De egyesek állították, hogy valóban öngyilkos akart lenni, csak még sikerült időben megmenteni. Steele ugyanis utálta magát, és az életet is. Folyamatosan mély depresszióval küzdött, és a mélypontról csak a drogokkal tudta kilendíteni magát. Valamint az a kényszerképzete volt, hogy ismeretlen férfiak meg akarják erőszakolni. Ez a téveszme a Playgirlben való meztelen pózolása után alakult ki, mert megtudta, hogy a magazin vásárlóinak mindössze negyede nő.

Forrás: story online

Módosítás dátuma: 2010. április 21. szerda, 09:45
 

Szóljon hozzá!


Szavazás

Milyen jegyben születtél?
 
Látogatók eddig : 117658

Kik vannak itt?

Oldalainkat 3 vendég böngészi

Manikűr-Műköröm

Hirdetés

Hirdetés, barack

Hirdetés, Telek

Hirdetés

Hirdetés, tricon

TRICON hosting services

netszolga

abcbazar
Hirdetés
Valid XHTML & CSS | Template Design LernVid.com and ah-68