Állatkerti séta

A múlt héten, pénteken – augusztus 5.-én – egy kedves barátom és a kislánya hosszú utat tettek meg Pécs mellől, hogy megnézhessék, megcsodálhassák a világ egyik legrégebbi állatkertjének lakóit.

Érdekes látogatás volt ez, hiszen a Fővárosi Állatkert az idén 145 éves. Fajgazdagsága igen messzemenő, pálmaháza és a lepkeháza megannyi csodát rejt.

Szundikáló sivatagi róka ( nem nyuszi!)

Nem régiben megszülettek a tigriskölykök és a világon először itt született mesterséges megtermékenyítés útján fogant orrszarvúbébi.

Az állatkert történetét nagyon szépen bemutatja egy könyvem, amit gyerekkoromban kaptam… sajnos nem tudom a címét. Nagyon szép, kemény borítású könyv az állatkert világáról. És igen! Amint ezeket a sorokat leírtam és azt a három szót, hogy: „ az állatkert világáról” be is ugrott, hogy igen! Ez az a könyv. Most gyorsan rá is kerestem a neten.

A könyv címe valóban az, ami a tudatalattimból pattant ki, Az állatkertek világa a szerzője pedig Kapocsy György. Az egyik legkedvesebb könyvem volt gyermekként, sokat forgattam.

Egyébként kisgyerekes szülőknek csak ajánlani tudom a könyvet – semmi érdekem nem fűződik hozzá, hogy reklámozzam,  egyszerűen csak jó emlékek fűznek hozzá és egy igazán szép könyv.

Mire nagyra nőttem sajnos megváltozott a véleményem az állatkertekről.

Széchényi Zsigmond útleírásaiban sokat olvastam a tigrisvadászatokról, a méregdrága elefántcsontról majd a később a tévében meg „csodálhattam” és „csodálhatom” manapság is, hogyan fogják be a zsiráfokat,  zebrákat egyéb nagy és kisvadakat azért, hogy az emberek örvendve adózhassanak a hóbortnak és elmehessenek az állatkertbe.

Az állatkertben 2010. január 5.-én született gorillabébi szépen megnőtt.

Tíz éve nem született kis gorilla a budapesti állatkertben.

Erről a nagy eseményről a Mokka is beszámolt a 2010. január 22.-ei adásában.

A csöpség, ahogy a család többi tagja is  jóízűen falatozott a zamatos (magyar!) görögdinnyéből.

Igazából nem is lenne ez olyan rossz, hiszen nem biztos, hogy Afrikában jobb nekik. Az orvvadászok ugyanis semmit és senkit nem kímélnek azért, hogy jó drága elefántcsonthoz jussanak vagy egy igazán szép gepárdbőrhöz. Ennek meg is lett az eredménye.

Szerintem most nem vázolom fel, vagy mégis? Azért, hogy – ha már ilyen ritkán van időm írni az oldalamra – legyen értelme a cikknek.

Tehát akkor nézzük az adatokat:

Afrikai elefánt:

„… az orvvadászat rendkívül súlyos helyzetbe hozta a mára már igen foghíjas faj- és egyedszámmal rendelkező Ormányosok rendjét is, s az afrikai elefánt már a kihalás fenyegette élőlények közé sorolható. Vadászatát törvény tiltja, ennek ellenére egyes gazdag emberek szép dolognak tartják ékszereiket, bútoraik díszeit elefántcsonttal díszíteni, s nem foglalkoznak azzal, milyen értékes állat is az afrikai elefánt. Csak Kenyában az elmúlt néhány évben 150 000-ről az elefántállomány mintegy 30 000-re csökkent. A legszomorúbb, hogy bármennyire intenzív is a vadorzók felkutatása, a vadőrök legtöbbször tehetetlenek a pénzéhes orvvadászokkal szemben. A kereskedelem pedig még mindig nem tiltja az elefántagyar-eredetű ékszerek kereskedelmét.”

Egyszer láttam egy filmet arról, hogy Afrikában sok embert – főként nőket és gyerekeket – ér elefánttámadás.

A vadőrökből és zoológusokból álló csapat meg is találta azt az elefántot, „akinek” a számlájára írták a legtöbb támadást.

Miután csónakkal megközelítették az elefántbikát az okos emberek – és ők valóban szakértők, ők a jó fiúk – megállapították, hogy a bika kb. 50 éves lehet (lehetett akkor, amikor a film készült) és amikor távcsővel alaposan megnézték a testét látták, hogy milyen sok sebesülést kapott az állat ezalatt az 50 év alatt. Tele volt a teste golyókkal, beforrt sebekkel. Egy dolog nem forr be soha: a lelke. Az emberek azt mondják az állatoknak csak ösztönük van, mégis sok-sok ember éli az életét lelketlenül.

Szóval a szakértő brigád megállapította, hogy ezt az elefántot egyszerűen békén kell hagyni, nem kell a közelébe menni mivel, hogy az embereket egyszerűen gyűlöli és utálja. Tudjuk jól – akik tudják -, hogy az elefántoknál nagyon nagy a csordában az összetartás és, hogy meggyászolják az elpusztult társaikat. Nagyon mélyen kötődnek egymáshoz, memóriájuk tökéletes és akár 40-50-60 éves távlatokban is nagyszerűen tudnak emlékezni, sőt az elpusztult egyedről is meg tudják állapítani, hogy pl. testvérük, gyermekük vagy egyszerűen a csordából „valaki”.

Indiai elefánt

„A vadon élő elefántok számát 35 000 és 55 000 egyed közé becsülik. Ebből 40% az indiai szubkontinensen él, további 40% pedig a délkelet-ázsiai szárazföldön. A fennmaradó mennyiség él Srí Lanka, Szumátra és Borneó szigetén. Ezen felül ma nagyjából 15 000 példányra tehető a háziasított elefántok száma.”

A másik csoport a nagymacskák.

Itt szinte minden faj-alfaj veszélyeztetve van. A számok:

„Habár egy évszázaddal ezelőtt még mintegy 100 000 tigris élt szerte Ázsiában, mára a szabad természetben élő állományukat legföljebb 7 000 példányra becsülik, korábbi elterjedési területének pedig már csak 7%-án fordul elő. Kilenc alfajából három már ki is halt: a bali tigris (Panthera tigris balica) az 1940-es években, a kaszpi tigris (Panthera tigris virgata) az 1970-es években, a jávai tigris (Panthera tigris sondaica) pedig az 1980-as években tűnt el végleg a Földről.

Hat élő alfajából három kritikusan veszélyeztetett: a szibériai tigris (Panthera tigris altaica) állományát 437-506, a szumátrai tigrisét (Panthera tigris sumatrae) 400-500 egyedre, míg a dél-kínai tigrisből (Panthera tigris amoyensis) ma már mindössze 20-30 egyed élhet. Másik két alfaj helyzete sem sokkal jobb: a bengáli tigris (Panthera tigris tigris) állománya 1300-4735 egyedből állhat, az indokínai tigrisből (Panthera tigris corbetti) pedig 1180-1790 egyed élhet. A maláj tigris (Panthera tigris jacksoni) egyedszáma egyelőre ismeretlen.

A tigris fennmaradását elsősorban az orvvadászat és az élőhelyek tönkretétele veszélyezteti. Az ember terjeszkedése számtalan élőhelyén elválasztotta egymástól az egyedeket, így a már amúgy is kis létszámú populáció tagjai gyakran saját közeli rokonaik közül választhatnak párt. Genetikai állományuk egyre romlik, egyre kevesebben nemzőképesek. A tradicionális keleti gyógyászatban több mint 3 000 éve használják a tigris különféle testrészeit: csontjait, szőrét, belső szerveit. Egyes területeken kíméletlenül üldözik őket, mivel veszélyt jelentenek a háziállatokra is, valamint néhány egyed emberevővé válik. Mivel a tigris élőhelyének csúcsragadozója, így meghatározó szerepe van a teljes életközösség fennmaradásában.”

A fent említett adatok a wikipédiából lettek idehelyezve.

Tovább hozhatnám a példákat az oroszlánokról, a gepárdokról és azt gondolom kapásból simán 300 fajt feltudnék sorolni amit kihalás veszélyeztet. Emlősöktől a hüllőkön keresztül a madarakig.

"Beszélgető" ludak

Ezek a ludacskák nagyon kedvesek.

Lehet velük beszélgetni is.

A szárnyasok jól érzik magukat az állatkertben, hiszen csak úszkálnakm és ( elvileg ) nem kell a tepsitől tartaniuk...

A kacsák és a libafélék nagyon barátságos állatok ( kivéve a gúnárt, ha dühös ) és hobbi állatként is jól tarthatók. Igaz, ezt nehéz elhitetni egyes, gasztronómiára szakosodott emberekkel.

Szóval ez az ember műve, aki felsőbbrendűnek érzi magát mindentől és egyesek mindenkitől. A pénz szab határt mindennek.

Tehát az állatkertnél tartottam, ahol sikerül egy-egy nagy csodát tenni, szaporítani fogságban vadállatot és aztán agyonverni, ha kiszabadul a ketrecéből vagy az ostoba emberféle kezét leharapja, mert az bedugja kezét a rácson.

A ketrecekből, kifutókból kiszabaduló állatot pedig meg kell fékezni mielőbb, akár oroszlán, akár egy ártalmatlan csirke vagy kecske, nehogy a szerencsétlen, szegény – szabad – embereknek bajuk essen.

Egy hasonló intézkedésnek mi is tanúi voltunk.

A kecskék „lakrészénél” történt az incidens. A gidák közül egy kibújt a kerítésen, illetve egy anyakecske is kiszabadult valahogy. Ő nem fér ki a rácson és a kifutóba egy kettős ajtón keresztül lehet bejutni, gondolom éppen azért, hogy ha egy kecske szökni próbál, akkor ne menjen olyan könnyen.

Az anyakecske viszont valahogy mégis kijött és egy gondozó gyors és kíméletlen, agresszív viselkedésének „hála” hamar be is került a helyére. A fickó az igen kistermetű állatot megragadta, oldalára vetette, majd füleit tépve bevitte hátra és ahogy vágóhidakon szokták a nyulakat, két fülénél megragadva behajította a pöttöm anyakecskét egy épületbe – talán az ólba?? Ahol éjszaka húzzák meg magukat az állatok?

Igen nagy felháborodást keltett az emberféle viselkedése.

Egy aranyos pillanat:

A kellemes állatkerti kiruccanás az aranyos fókagondozóknak és a madárgyógyítóknak köszönhetően sem lett számomra örömteli.

Azt gondolom, az egyik legleátványosabb dolog az állatkertben a fókabemutató.

Nagyon rég voltam állatkertben. A cirkuszokat kicsi gyerekkorom óta kerülöm.

Az állatokat valamelyest persze meg kell próbálni kordában tartani és a kecskék igen élénk jószágok, mindazonáltal lehet kíméletsebben is bánni velük. Egyszerű megoldás, ha valami kis kajával vissza csalogatja és nem zavarja, ahogy ő tette. Az állat be is ment a kifutóba, de ott már nem menekülhetett a retorzió elől.

A kérdés csak az, hogy ha a vendégek előtt így bánik az állatokkal, akkor hogyan bánik velük, ha senki nincs jelen??

Szerintem azóta az a kecske már a farkasok kajájaként a kecskeparadicsomban rágcsálja a káposztát.

Elképzelni is szörnyű, hogy hogyan bánik egy-egy gondozó – vagy csak ez az egy? – a gondjára bízott állatokkal. Látszik, hogy az agresszív emberek milyen gyávák is egyben, hiszen ő sem a tigriseket vagy a farkasokat gondozza, hanem ezeket a játékos, vidám és törékeny kisállatokat.

Hát így sikerült az a nap.

Lesz itt egy-egy vidám kép, de sajnos csak ennyi.

Ha pedig kedves olvasó ellátogatsz állatkertbe legyél résen és legyél ügyesebb mint én, ne engedjük, hogy az állatok – ha már egész életüket ketrecben töltik – szenvedjenek.

Pedig jó lett volna szépet írni…

Szép napot!