Bösztörpusztai ízelítő

Ebben az évben harmadszor rendezte meg a Magyarok Szövetsége Kunszentmiklós–Bösztörpusztán a Magyarok Országos Gyűlését. Az összejövetel Magyarország legnagyobb ingyenes szabadtéri rendezvényévé nőtte ki magát. Tavaly kétszázezer, a megelőző évben negyedmillió látogatója volt a találkozónak.

A 2011. augusztus 12-15. közötti eseményen a magyar emberek megmutathatják hagyományaikat, szokásaikat, múltjukat, jelenüket, jövőbeli terveiket, valódi önmagukat.

A Magyarok Országos Gyűlése sajátossága, hogy csak magyar termékek és a magyar műveltség értékei mutatkoznak meg a nagyközönség előtt. Az előző évekhez hasonlóan a rendezvény legszínpompásabb műsorszáma a "Történelmi élőkép" megelevenítése volt, amelyben a több száz gyalogos és lovas hagyományőrző mellett az idén kiemelkedő szerepet kaptak a gyerekek.

Mivel már én is hallottam erről az igen szép eseményről,úgy gondoltam,hogy kedves ismerősömmel elindulunk – aki tavaly már jól érezte itt magát –és az idén ketten vágunk neki a „kirakodó utcák” feltérképezésének.Ócsa elhagyása után Kiskunlacháza felé robogtunk, amikor elértük a konvoj végét.

A Kiskunsági Nemzeti Parkban már éppen, hogy araszoltunk.

Amikor megérkeztünk és elkezdtünk parkoló helyet keresni, autók tengere tárult a szemünk elé. Rengeteg ember jött el az idén és persze nem csak emberek, de kutyák és lovak is voltak szép számmal. Aki tudta, hozta szőrös kedvencét is.

A lovak pedig sütkéreztek a nekik kijáró szeretetben. Naphosszat babusgatták, vakargatták, simogatták őket amit nagy nyugalommal és szelídséggel viseltek.

Nagyon szép pacikat láthattunk. Volt rengeteg motor is, szebbnél szebb chopperek és túramocik voltak felsorakozva – nem különben kellemes férfi utasaikkal egyetemben – most viszont a lovacskák jobban lekötötték a figyelmemet.

Legközelebb motort is fényképezek, megígérem… Harleykat meg főként!

A foltostól a kedvencemig, a nóniuszig minden fajta és színű lovat láthattunk. Hiába igazán a legszebb állatok közé tartoznak. Volt idő, amikor egy ló ellopása egyet ért a halálos ítélettel, hiszen akasztás járt érte. Megértem

.Mind a harcos, mind a földművelő ember számára az életben maradást jelentette, természetsen a tehénnel egyetemben.

Sajnos ezt ma egyre kevesebben tisztelik és bizony nem egy tanyáról lopnak el nem csak csírkét, disznót, juhokat de lovat és tehenet is és ugye, büntetlenül.

A Gulágot pedig azt gondolom vissza lehetne állítani ezen tolvajok számára (is), hiszen a lovak ma is egy fél vagyont megérnek, sőt az igazi gazdának még többet. Nagyon sok olyan bácsi él még a falvakban aki addig tart lovat, amíg ki bír menni az istállóba, az utolsó erejét is összeszedi, de a lovat ellátja. Ezek a bácsik nem tudnak ló nélkül élni.

A gazdag emberek lótartása más. Inkább a fajtagyőztes, vagy derbiket, versenyeket nyert lovacskákat részesítik előnyben, amelyeknek értéke a csillagos ég.

Persze ennek is meg van a maga jelentősége, hiszen akkor nem lett volna Kincsem és ami a magyarokat illeti, igen szép eredményeket érnek el a lovas sportokban, díjugratókon, fogathajtó versenyeken , sőt még az öttusában is.

Volt olyan lovacska amelyiknek a fejéről valami hiányzott... 

az egyetlen szarva, mert biztos vagyok abban, hogy ez a paci előző életében unicornis volt.

A fák között a fényben állt, szelíden és bájosan.

A napfény meg-megcsillant szőrén és tudta azt, hogy ő milyen szép és, hogy a becéző szavak hozzá szólnak.

A portékák pedig önmagukért beszéltek. Rengeteg gyönyörű stand volt, alig tudtunk betelni a szebbnél szebb látnivalókkal.

Volt régi, eredeti szövőszék. Volt guzsaly, rokka egy kislány pedig a fonalat fonta, mint Csipke Rózsika. Azt csinálták valamikor nagyanyáink.

Érdekes volt látni, amint megelevenednek a régi idők hagyományai.

Volt kékfestő Tolnáról. Az egyik legrégebbi az országban, már az 1800-as évek elején készítették a híres anyagot, a magyar asszonyok egyik nagy kedvencét.

Ma is hagyományos módon, kézi nyomással, kifőzéssel készítik a szövetet és a mai lányok-asszonyok is szívesen varrnak, varratnak belőle maguknak ruhát, blúzt vagy szoknyát, sőt a férfi ingek is népszerűek.

Persze nagyon kedves eladó lány és fiú volt aki az anyagot mérte, így biztos sokat adtak el belőle.

Aztán volt kovács. Igazi üllő és kalapács dolgozott – Kalapácsot viszont nem láttam - , meg is jegyeztük, hogy a kovácsnak nem kell kondi terembe járnia. Nagyon szép, ősi mesterség, de igazi pokoli munka.

Az izzó vas és az évezredeken át végzett nehéz kovácsmunka acélossá, edzetté tette és teszi ma is az ezt végző férfiakat.

Volt fafaragó, aki élettel tölti meg a fadarabot, farönköt ami a kezébe kerül. Munkái között rengeteg magyar harcos, és persze ló csodálható meg.

Aztán volt egy igazán szép és érdekes művészeti ágat képviselő hölgy, aki parafára fest, egyéni technikával.

Ő Baranyai Márta festőművész aki 1962-ben született Budapesten. Gyermekkora óta foglalkozik különböző művészetekkel.  A rajz és festészet mellett tanult könyvrestaurálást, kerámiakészítést.

Iskolái elvégzése után tervezett játékokat, csomagolás grafikákat és filmplakátokat és dolgozott kerámikusként, rövid ideig pedig rajzfilmstúdiós munkát is  végezett. Külföldi megrendelésre évekig készített zsebóra méretű miniatűr festményeket.

Ezek mellett portréfestést is vállal illetve nagy festők képeinek reprodukcióin csiszolja már így is kimagasló tudását, tehetségét.

Gyönyörű festményeit muszáj megnézni. A parafára különleges technikával viszi fel a festéket.A parafa lyukacsos textúrája, és természetes árnyalatai által nagyon szép, rusztikus hatást ér el a festőnő.

A parafafestmények így nem erős, élénk színűek, viszont hatásuk lenyűgöző. Alkotásai között rengeteg a ló, a madár és az ősi kultúrákból is ki emel témákat.Engem szombaton a tacsika fogott meg.

A művésznő weboldalán nem találtam a képet, illetve a kép címét, így a "tacsika" nevet én adtam neki.

Nagyon szép, kedves kép.

Meg lehetett kóstolni a langallót, a krumpli lángost, volt finom házi készítésű fagyi – de volt  csavaros is!! -, volt mangalica finomság, házi rétes és megannyi finom falat ami, „Szem-szájnak ingere”.

Először a finom langallóból lakmároztunk, amit óriási sorokban vártak az éhes emberek. Legalább 20-30 percet kellett sorban állni, hogy végre kapjunk belőle, ráadásul még akkor is necces volt a dolog, mivel az eladók folyamatosan sütötték a lepényt.

Aztán ettünk házi rétest és totyogva sétáltunk 2-3 kört, hogy a fagyi még beférjen. A főzött fagyinál szintén hasonló helyzet uralkodott, a sor végét nem lehetett látni. Egy vicces pasi meg is kérdezte, nem-e állhatna elénk, mert a sor végén már vannak. Sajnos nemet mondtunk mert féltünk, hogy nem jut a desszertből, már volt olyan is ami elfogyott.

Persze képviseltették magukat a bortermelők is és a jó magyar pálinka sem maradhatott el, sőt a hatását is láthattuk, még mindig jól lehet tőle aludni, kellemesen, békésen. Hiába, ha a has teli, némi kis itóka is kerül, az embernek már a kedve is jobb. Mi azért nem aludtunk, hanem inkább a bőséges lakoma után újra elindultunk, hogy megnézzük amit még nem láttunk.

Így találtunk meg egy nagyon szép – női szemet gyönyörködtető – standot. Kalocsáról érkeztek a rendezvényre azok a hölgyek, akik kézi horgolású dolgokat árultak.

Voltak szalvétagyűrűk, télapók, hóemberek, hímes tojástartók  és mindenféle kis díszes cucc, sőt fülbevaló is!

A hölgy készséggel engedte meg, hogy lefotózzam a különleges fülönfüggőjét. A fülbevalónak van párja is, ha valaki akarja, elküldöm!

Aztán persze voltak keramikusok, kosárfonók, nagyon szép népi viseletek.

Sőt, ismerősöket is találtam. Debrecen is képviseltette magát a találkozón. Volt egy késes stand és a Szkítia könyvesbolt is kipakolta nem csak a könyveit, de a pólókat, női trikókat és a szép ezüstékszereket is.

Ami mégis elszomorított az az volt, hogy találtunk egy tündéri lovacskát és ott kellett hagynunk. Nem volt éppen rossz dolga, mert ahogy látható ő is és társai is lubickoltak a simogatások tengerében.

Hazafelé jövet megemlítettem ismerősömnek, hogy ha nem gond forduljunk vissza és hozzuk el.

Nagyon nehéz megfelelő, szelíd, jól nevelt és kedves lovat találni. Olyan kis bájos pofija volt, hogy nehezen lehetett betelni vele.Sajnos be kellett látnom, hogy nagyra nőtt és nem fér be a kocsiba.

Mindazonáltal bízom benne, hogy egyszer én is lóháton érkezem majd a fesztiválra – vagy legalább steel horse-on!

Kedves ismerősömnek pedig köszönöm a kellemes utat és azt, hogy fogta a fényképezőt, amíg a "tojtojwcében" szaunáztam!

Tyű!! És a bugyit majdnem elfelejtettem feltenni... ez nem az enyém... hanem egy kocsiban volt felakasztva matrojska baba helyett a tükörre.

Nagyszerű élmény volt látni az alkotó kezek gyönyörű munkáit, igazán megérte elmenni.

Mint látható nagyon sok fényképezni való dolgot találtam, de sajnos minden szépséget és minden nagyszerű mesterember munkáját nem tudtam megmutatni, de remélem jövőre sikerül!

Szép napot!