Szeretet masszázs PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Bögi Klára   
2010. január 19. kedd, 12:35

A szeretetmasszázs

 


A szeretet masszázs, tulajdonképpen egy stresszoldó, illóolajos masszázsfajta, a kezelés lényege, hogy testi, szellemi, lelki energiáinkat harmonizálja, egyensúlyát helyreállítsa. A gyógymódnál fontos, hogy a mindenki megértse, hogy szükség van az ő aktív közreműködésére, a masszőr csak közvetítő, akinek az a feladata, hogy megtalálja a megfelelő terápiás formát és azt legjobb tudása szerint alkalmazza, valamint életmód és életviteli tanácsokkal lássa el páciensét. Amerikai és nyugat-európai kutatások azt találták, hogy az emberek legalább egyharmada a hét több napján keresztül súlyos stresszhelyzeteket él át, de ennél sokkal többen vannak, akik a kíméletlen konkurenciaharc, a reggeltől estig tartó munka, a munkanélküliség veszélye, a megromlott emberi kapcsolatok, a rohanó életmód miatt folyton idegesek, kimerültek, fáradtak.

Izom- és izületi fájdalmakkal, fejfájással, alvászavarral, gyomorgörcs érzettel küszködnek. A túlhajszoltság aztán szervi vagy pszichés megbetegedésekhez vezet. Nem véletlenül a legtöbb betegség, lelki okokra vezethető vissza. Sokakat legyűr a depresszió, a különböző neurotikus zavarok pedig már a legtöbbünkben ott vannak.

A szeretetmasszázs - kezelés célja, hogy immunrendszerünket olyan pozitív, 'szeretet alapú' érzelmekkel és gondolatokkal tudjuk megerősíteni, mint a kedvesség, vidámság, jóság, együttérzés, megelégedettség, hit, barátság, megbocsátás, szeretet, öröm, türelem, békesség és optimizmus. Így azokat a feladatokat, amelyeket az élet önre bíz, akármilyen nehezek legyenek is, képes lesz maradéktalanul teljesíteni.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy az élet mindenkire „csak” akkora terhet rak, amekkorát képes megoldani – bármiről legyen is szó.
A legtöbb ember problémáját az okozza, hogy nem saját énjének, hanem a külvilág elvárásainak próbál megfelelni. Az emberek többségének szemében az élet értelme leszűkült a világ anyagi javakban kézzelfogható részére. Ez előbb-utóbb lelki görcsöket okoz, mely akadályozza a testben a szabad energiaáramlást, a „csí” blokádját okozza.  A zene és illat míg átjárja lelkünket, addig a masszázs feloldja a feszültséget, a blokádokat, serkenti a vér- és nyirok keringést, a salakanyagok eltávozását testünkből – lelkünkből. Az olajak használata nem csak a simító mozdulatokat könnyíti meg, hanem a bőrt is segít átmelegíteni, így az erek kitágulnak és testünk legtávolabbi zugaiba is eljutnak a fontos anyagok és távoznak a már fölöslegesek. A masszázs oldja a pszichés feszültséget, javítja az emésztést, a légzést, a keringést, fájdalomcsillapító hatású. Javítja az izmok, ízületek állapotát, a bőr szerkezetét, segít az egészség megőrzésében.  A megteremtett külső és belső egyensúly hatására újra zavartalanul kezd áramlani a testben az életenergia.
Ahhoz, hogy tökéletesen fel tudjunk oldódni ás, először is azonosítanunk kell a gondjainkat, problémáinkat, félelmeinket kiváltó okokat, majd fel kell ismernünk magunkban ezt az érzést. Ezután lokalizálnunk kell, vagyis megtalálni magunkban, hogy hol is helyezkedik el. Majd figyelnünk kell az érzésre, és meg kell szabadulnunk tőle, hogy fel tudjunk oldódni. Ezután fontos, hogy az érzés távoztával a teret töltsük meg fénnyel, melegséggel szeretettel. Ez az Ön és a masszőr közös feladata. Ennek a belső békének az eléréséhez kívánok Önnek sok erőt, hitet és egészséget.


Ellenjavallatok
* Lázas betegségek
* heveny gyulladás tünetei esetén
* ízületi gyulladások (duzzanat, nyomási fájdalom, bőrvörösség)
* csont- ízületi-, izomsérülések, rándulások, ficamok heveny szakasza
* bőrfertőzések (gomba), bőrgyulladások, bőrviszketések
* mélyvénás trombózis
* vénák gyulladása, visszeresség
* fokozott vérzékenység (leukémia, haemophilia)
* menstruáció
* állapotosság
* TBC
* rosszindulatú daganatok
* nagymértékben legyengült, sápadt, leromlott, igen idős betegek
* pszichiátriai betegségek (epilepszia, skizofrénia)
pacemakeres beteg




A szeretetmasszázs időtartama:
nálam már 30 és 45 perces kezelés is igénybe vehető, akinek erre van igénye, ideje.  A legoptimálisabb hatás elérése érdekében azonban, javasolt az 1-1.5 órás kezelési idő.
A szeretetmasszázst 60 és 90 perc esetén a frissítő masszázs fogásaival kombinálom. A szeretetmasszázs igény szerint kiegészíthető nyirok-, és/vagy arc- és dekoltázsmasszázzsal.


 

Szóljon hozzá!


Szavazás

Milyen jegyben születtél?
 
Látogatók eddig : 117652

Kik vannak itt?

Oldalainkat 1 vendég böngészi

Manikűr-Műköröm

Hirdetés

Hirdetés, barack

Hirdetés, Telek

Hirdetés

Hirdetés, tricon

TRICON hosting services

netszolga

abcbazar
Hirdetés
Valid XHTML & CSS | Template Design LernVid.com and ah-68